Mindenki nézett már, a fagyis doboz aljára, kisírt szemekkel, és nyúlt a következő tábla csokiért, hogy egy kicsit jobb kedvre derüljön. Egy szakítás mindig könnyekkel, de legalábbis az egyik fél bánatával jár.

Sosem egyszerű, mikor egy kapcsolat végett ér. Akkor sem, ha mi mondjuk ki, a megváltó vége mondatot, vagy ha mi kapjuk. Mindkét esetben megtörik bennünk valami. Ilyenkor jön a forró zuhany, a több százas papír zsepi, a kiló számra vett csokoládé és fagylalt, majd a böjt a koplalás, és a „semmihez sincs kedvem”.

Ilyenkor jó mikor, az embernek vannak barátai, akik ott ülnek mellette, és szintén áldoznak a szerelmi bánat oltárán, csokival vagy fagyival. Együtt kanalaznak az öt literes csupa csoki dobozból, és végig hallgatják a párkapcsolatot az elejétől a végéig. Újra és újra és újra, míg végül megráznak, és rád aggatják a discós szerkót, a táncoló lakkcipőt, meg a pezsgős poharat, hogy akkor kirúgunk a hámból.

Több alternatív feldolgozási módszer létezik. Természetesen nemtől függetlenül, mindenki ugyan abból válogat, csak az alapanyagok mások. Csoki helyett sör, de a lényegen nem változtat. Az első és számomra érthetetlen hozzáállás a szidalmazás művészete. Mikor mindennek elszidjuk ex-oldabordánkat, és olyan történeteket kreálunk róla, amik meg sem történtek. Kérdem én, ó egyszerű tudatlan, ha tényleg ennyire szörnyű volt együtt lenni, egy böfögő, röfögő, folyton féltékeny bal pitvarral, akkor minek is szenvedtünk másfél évet?! Nah de komolya! Attól, mert valaki elhagyott, vagy mi hagytuk el, nem kell bemocskolnunk az emlékét.

Második feldolgozási módszer. Dunát csinálunk a lépcsőházból, és Kis Balaton-t a szobánkból. Már a barátok is esernyővel közlekednek, és 6 számmal nagyobb csizmát húznak, hogy ne süllyedjenek el, az általunk kreált könnyóceánban. Ne apasszuk ki a könnycsatornáinkat, mert ha netalántán megnyerjük az egyik Miss szépségversenyt, hogy néz már ki, hogy elsírnánk magunkat, örömünkben és meghatottságunkban, de nem vagyunk rá képesek. Mindenki úgy emlékezne ránk, mint az acél lady-re.

Sorolhatnám ide még az összes többi, jobbnál jobb ötleteket, de mindenki tapasztalta már.

Személy szerint, én vegyesen búcsúztatom el a múltat. Csokival, fagyival, bulival, alkohollal. Az teljesen mindegy, hogy melyik alapanyaghoz nyúlok, az számít csak igazán, ha belenézek a tükörbe, tudom, hogy ennél csak jobb lesz. Lesz majd olyan, mikor sírni fogok, és örömkönnyeim lesznek. Mikor én leszek újra a legboldogabb, és a legszomorúbb, mert nem tudhatni, hogy mit hoz a jövő. Egy viszont biztos, emlékezni mindig fogok a jókra, a boldog percekre, és azért fogok előre tekinteni, mert tudom, hogy valaki valahol boldoggá fog tenni. Ha az esik jól, hogy megtartod az exek-től kapott cuccaidat, ahelyett, hogy a barátok tanácsára woodoo babát, vagy máglyát csinálj belőle, ne visszakozz. Néha igenis az emlékek adnak erőt, hogy fel kellj, és erősebb legyél, mert egy egyéniség vagy, és ezt más is észreveszi!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.