Nézzük csak, mikor is mondjuk azt, hogy barátok vagyunk? Mikor többet gondolsz a barátodra, elhívod egy találkára, és próbálsz a kedvében járni, nah meg természetesen szereted. Hmm…ha ezt rávetítjük egy fiú-lány barátságra, biztos, hogy az első dolog azaz, ami eszünkbe jut, hogy barátok? Nem pedig az, hogy valamelyik fél, többet akar a másiktól? Mert hát valljuk be, az érdeklődés, egy kiszemelt barát/barátnő felé, is így kezdődik.

Joggal mondhatja azt valaki, hogy fiú és lány közötti barátság, nem létezik. De erre rögtön jön a válasz, hogy már pedig van. Miért van két ellentétes véglet? A tapasztalatokból, amikben már rögtön benne is van a válasz, hogy létezik vagy sem. A nemek közti kapcsolatot, általában nem a barátság jellemzi. Mert bármelyik szemszögből is nézzük, az egyik fél biztosan többet akar a másiktól, ha nem is tudatosan, de tudat alatt mindenképp. Több véglet is létezik, hogy miért akarjuk fenntartani a kapcsolatot, az ellentétes nemmel.Vagy a barátnő/barát, a kiszemelt leendő szerelem, vagy maga a beszélgető partner, akivel barátságot ápolunk. Nehéz ügy, mert hát első ránézésre ugye senki sem tudja eldönteni.

Itt jön be a férfiak által használt, közkedvelt szöveg, a „barátzóna”. Igen uraim létezik, és alapvetően nehéz behatárolni, hogy mikor is következik be. Egy férfi akkor esik bele a barátzónába, amikor a hölgy, már nem látja benne a kiszemelt prédát. Inkább egyfajta „lelki szemetes ládának” tekinti, akivel ki tudja beszélni, ügyes bajos férfi problémáit. Mert ugye kiértheti meg a legjobban ezeket, egy férfinál? Egy hölgy biztos, hogy nem, mert nem tud férfifejjel gondolkodni.

Vannak jelek, amikor már látható, a barátzóna területe. Többet beszél egy bizonyos férfiról, megosztja veled azokat a dolgait, amik alapvetően nem tartoznak egy férfira, inkább egy nőre. Nah ilyenkor kell lépni, és elgondolkodni. Szeretnék többet ettől a lánytól? Vagy inkább hagyjuk meg kedves ismerősnek? Bármelyiket is választjuk, nehéz már újra tökéletes pasiként visszatérni. De vannak rá módszerek! Az egyik taktika, a passzivitás. Mikor nem mindig válaszolunk, nem mindig érünk rá, és nem keressük a másikat. Hébe-hóba elhívjuk valahova, és minimálisra csökkentjük, a virtuális kommunikációt. És ha a hölgynek, az „esete” vagyunk, akkor lépni fog. De természetesen, ez egy elég kimerítő, és türelmet igénylő játék. A legtisztább mégis a konkretizálás, hogy szeretnék, több lenni, egy egyszerű „barátnál”. Az esetek többségében, ez a legcélravezetőbb, és tisztább út.

A másik oldallal más a helyzet, mert mi nők, hajlamosak vagyunk, a kiszemelt idegeire menni, ha nagyon akarunk tőle valamit. Az már biztos, hogy nem a barátság felé dől el a mérleg, ha már érdeklődünk valaki iránt, hanem a „miért nem veszed észre, hogy kellesz?”. Egy nő nem igazán tudja véka alá rejteni az érzelmeit, inkább céltudatosan, nyíltan, vagy más, furcsa esetekben, egy harmadik személyt bevonva, hívja fel a préda figyelmét.

Egy szó, mint száz, létezhet, ha a baráti felek tisztázzák érzelmeiket egymással, (és magukban) hogy ez a fajta kapcsolat, hasznos is lehet, és akár több évig, ha nem életünk végéig, de fenntartható.

Szerző: Miss Tézis

1 komment

Címkék: barátok

A bejegyzés trackback címe:

https://misstezis.blog.hu/api/trackback/id/tr763361553

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

groszber 2011.11.08. 08:58:09

Igen hölgyeim és uraim, a rettegett "barát zóna" nagyon is létezik, és nem csak a férfi kollégák zuhannak bele, vagy inkább süppednek bele derékig. Ha ez megtörtént, onnan már tényleg csak drótkötéllel tudjátok magatokat a hajatoknál fogva kihúzni. (Nem lehetetlen de sokszor nem éri meg a fáradtságot.) Akkor "zónáz" be titeket valaki ha az ismerkedés folyamán nem tudatjátok vele nem verbális csatornán (igen már az ELSŐ 5 percnél tovább tartó találkozásnál)hogy lehetőséget látsz az illetőben. Nőknek mondom hogy a férfiak nagyon gyakran nem képesek olvasni a non-verbális jelekben, ez problémát okozhat. Férfiaknak mondom hogy nem tudnak nagyon gyakran nonverbális üzenetet küldeni a hölgynek ami ugyancsak a gördülékenység hátráltatója lehet.
Akkor kerül valaki a barát zónába ha szimpátiát éreznek iránta de nem elég vonzalmat. (ismerős? :rendes srác, kedves lány vagy, de....) Ilyenkor két dolgot tehetünk. Ha nagyon odavagy az illetőért akkor alkalmazhatod a blogtulajdononos professzorasszony tanácsait (tényleg működőképes), vagy kihátrálsz a barátságból és új személy után kezdesz el kutatni. A barát zónában ragadás csak nagyon kevés esetben profitáló, az ember (én legalábbis) nagyon megválogatja a barátait, és pár óra beszélgetés után közel sem kerül abba a magas pozícióba hogy barátként tekintsek rá (egyébként ki tudja, mindig vannak kivételek. Főleg akkor teremthet nagyon kínos helyzeteket ha te azt hiszed hogy ebben van még potenciál, amikor a kiszemelted már éppen más után fut.
Végezetül, pedig: Nagyon sokan közülünk arra használja a barát zónát hogy valaki közelében lehessen, mint egy kifogást vagy lehetőséget felhasználva, hogy érezze a társaságát. Próbáljátok meg ezt elkerülni és lépjetek minél előbb amíg nyakig nem süllyedtek az iszapba. Ne feledjétek, annyian várnak rátok még odakint!
süti beállítások módosítása