Szeretlek, vagy csak megszokásból vagyok veled?
2011.11.05. 16:59
„Szeretlek”. Hallom a hátam mögött, az elsuttogott szavakat, majd egy kevésbé kellemes, és inkább már gyors semmit mondó hangnemben érkezett „Én is téged” kijelentés csúszik ki a suttogó, oldalbordája fogai közül.
De nézzük csak meg közelebbről, hogy, hogy is van ez? A szeretlek, nem az a megfoghatatlan dolog, amit akkor érez az ember, amikor meglátja a nagy Ő-t? És vannak jelei. Vegyük az alap sztereotípiákat, lepkék a gyomrodban. Szimplán csak izgulsz az első találkozást, csóktól, együtt töltött éjszakától stb… Csak rá gondolsz. Persze, mivel van valami új az életedben. Izzad a tenyered, hevesebben ver a szíved. Mint már mondtam, izgulás a kulcsszó.
Nah de evezzünk kellemesebb hangnemben (írásban). Ezeket nem, azért forgatom ki, hogy elrontsam az emberek kedvét a szerelemtől, meg hogy csak egy egyszerű kémiai folyamat az egész, és isten áldja, és egyben sújtsa a feromonokat, a bennünk keltett testi/lelki szupersztrádáért.
Nincs rá tökéletes válasz, hogy mik is a jelei a szerelemnek. Egyszerűen érezzük, tudjuk, hogy mi az. DE néha a mi ösztöneik is tévedhetnek, akár csak énistéged oldalborda esetében is.
Mikor felpillantottam a monitorom mögül, látom elaléló, és csillogó szemű szerelmesünket, amint énistéged kegyeit lesi. Első ránézésre aranyosnak tűnik a dolog. Minden összevág, a kihozott tea és forralt bor, a kellemes hangulatos zene, és a kávézó félhomálya, is tökéletes egy megtervezett-szervezett randihoz. Majd mikor jobban megvizslatom énistéged-et látom rajta az apró, ám bár szemet szúró jeleket. Nem néz szeretlek szemébe, épphogy csak fogja a kezét, mindenre az „aham”, igen-nem, tényleg kifejezések repkednek, és az arcára kiülő mimika, már önmagában is mesél nekünk, hogy „de elegem van már”…
Hé te, mit csinálsz? Ott ül veled szembe szeretlek, és te így viselkedsz vele? Hát ez kész, mondom magamban, majd elhangzik, sztorink főalakjától, a szép szemű szeretlek szájból, hogy „boldog évfordulót”.
Évforduló, beszéljünk csak erről egy kicsit, mielőtt kiderülne, hogy mit is válaszolt énistéged, az elhangzottakra. Az évfordulót egyenlővé teszik a komoly kapcsolatokkal, és mivel valaki már lassan években számolja az együttlétet, önkéntelenül is eszünkbe jut, hogy az a kapcsolat végképp nem olyan, mint az első hónapokban. Mivel az elején az újdonság erejével hatott dolgok alapozzák meg életünk minden egyes pillanatát, és csak azzal a megfoghatatlan érzéssel szeretnénk foglalkozni, amit épp átélünk. Ez így van rendjén és így is kell hozzá állni a kapcsolatok zöméhez, ha az ember többet szeretne a másiktól, mint röpke egy éjszaka. De mikor alakul át a szerelem szeretetté és megszokássá? Akkor mikor, már nem gondolunk rá mindennap, mikor már másra koncentrálunk, mikor már kilépnék egy kapcsolatból? Nem. Mikor már alap dolognak, és teljesen természetesnek vesszük, hogy mellettünk van valaki. Több év után, is azt hisszük, hogy már nem kell hódítani, nem kell virágcsokrot, bonbont, plüss macit vagy szexi fehérneműt vennünk, mert ugyan minek, hisz ő már velünk van egy két éve, és el se megy. Tévedés emberek! Igenis oda kell figyelni a másikra, és a kedvében járni hébe-hóba, hogy tudja fontosak vagyunk még, és igenis a szerelem állandó is maradhat, ha teszünk érte közösen. Így vélekedett énistéged is. Majd könnybe lábadt szemmel átölelte szeretlek-et, és már teljesen őszintén búgta Adoniszunk fülébe, hogy „Már azt hittem elfelejtetted. Szeretlek még mindig, ennyi év után is”. Tapsvihar! Csillagszóró, üdvrivalgás, főcím zene. Mert ez szerelem!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.